Az alábbi tanulmány 2001-ben született, ez első komolyabb régészeti kalandozásom gyümölcse. Akkoriban határoztam el, részben újdonsült ismerősöm, Bálint Csanád ösztönzésére, hogy a régészettel való ismerkedésben túllépek az addigi 'íróasztali' fázison és a tettek mezejére lépek. Kerestem egy célt, egy elpusztult, elfeledett műemlékkel kapcsolatos híradást, halvány nyomot, aminek nemcsak a történetét lehetett feltárni a források alapján, de a nyomait is fel lehetett kutatni a terepen, a régészeti topográfia módszereivel ( az itt megjelenített szövegből hiányoznak a forrásokra utaló lábjegyzetek és a mellékletek fotói - ezek a bemásolás során elvesztek. Kezdő blogíró révén bocsáttassék meg nekem, hogy e nélkül is publikálom a szöveget - később majd pótolom):

 

A szerecseni romtemplom

 
Adalékok Seregélyes régészeti topográfiájához

  

 

Kézirat

Budapest, 2001

 

 

1. Bevezetés

 


Az utóbbi évtizedekben  a régészet tudományában külön tudományággá vált az ismert és a tudatos kutatás (terepbejárás) során felfedezett lelőhelyek korpusz-szerű kataszterbe foglalása és településtörténeti értékelése –  a régészeti topográfia.

A Magyarországon a hatvanas években megindult topográfiai munkálatok során már az ország területének több mint 11 %-át bejárták és felmérték, az eredményeket pedig a Magyarország Régészeti Topográfiája sorozat 10 eddig megjelent kötetében adták közre.  Egy további kötet is elkészült már és csak kiadásra vár, és jelenleg is az országban több helyen folynak topográfiai célú terepbejárások, így többek között, Pest, Békés, Tolna, Zala és Fejér megyében.

Az alábbi tanulmány ehhez a monumentális vállalkozáshoz, az ország régészeti topográfiájának elkészítéséhez kíván hozzájárulni egy apró, de talán nem jelentéktelen adalékkal – a középkori Szerecsen falu határának felmérésével, ezen belül elsősorban a falu egykori temploma helyének meghatározásával. Ez a település Fejér megyében, Seregélyestől északra terült el egy olyan területen, amelyre a Fejér megyei régészeti topográfiai kutatások még nem terjedtek ki.

 A konkrét helyszín és témaválasztást – s ez talán meglepően hangzik - egy múlt századi hírlapban felfedezett híradás indokolja. Mivel a múlt század második felétől erőteljesen megélénkült az érdeklődés az ország történelme és műemlékei iránt, az akkori újságok és hírlapok nagy teret szenteltek az (akkor) még látható romok, várak, műemlékek bemutatásának és a régészeti felfedezésekről szóló beszámolóknak. Nem volt ez alól kivétel a Vasárnapi Újság sem, melynek csaknem minden, az 1850-es, 60-as években megjelent száma közölt valamilyen történeti, országismereti tárgyú, vagy műemlékekkel kapcsolatos cikket, s ezek között számos, kifejezetten régészeti tárgyú híradás is akadt. Ezeket a régi újságokat a régészeti topográfia művelői, továbbá helytörténészek és művészettörténészek is haszonnal forgathatják – éppen ennek demonstrálása  jelen dolgozat második számú célkitűzése.

Szerecsen falu történetéről ugyan már megjelent egy elég részletes összefoglaló Gárdony helytörténeti monográfiájában , abban azonban csak néhány sort szenteltek a szerzők a régészeti szempontból fontos közép- és törökkornak. Ezért jelen munkában a régészeti topográfiai elemzésekhez képest valamelyest nagyobb teret szentelünk a falu török kiűzése előtti történetének, és igyekszünk megvilágítani a helynév etimológiáját is.

Az alábbiakban tehát először közreadjuk és röviden értékeljük a kutatás kiindulópontjul szolgáló forráshelyet;

ezután összefoglaljuk a Szerecsenpuszta történetével kapcsolatos, elsősorban középkori és kora-újkori adatokat, hogy megadjuk a topográfiai elemzés történeti kereteit. Nem célunk azonban teljes körű községtörténetet nyújtani, mivel régészeti topográfia felső időbeli határát a törökkor vége jelenti. A XVIII. századi adatok elemzése kizárólag a romépület helyének és szerepének valószínűsítése miatt fontos. Kiegészítjük ezt a fejezetet egy rövid etimológiai elemzéssel is;

a negyedik fejezetben röviden bemutatjuk a kutatási célterületet földrajzi és topográfiai szempontból, majd a felkutatott írásos források és régi térképek alapján tovább szűkítjük a szóba jöhető  területet, amelyen belül a  Szerecsenpusztai romépület helye keresendő,

végül bemutatjuk a 2000 és 2001 őszén végzett terepbejárások során talált  régészeti lelőhelyeket, köztük azt is, amely véleményem szerint a keresett középkori templom nyomait rejti.

 

2. Egy múlt századi forráshely üzenete

 
A Vasárnapi Újság 1857 okt. 25-i számában rövid tudósítás jelent meg egy szerecsenpusztai romépületről, sőt a lap egy  rajzot is közölt a romról  (ennek másolatát láthatjuk az I. Mellékletben). A szerző, egy bizonyos {Mffy István}  török mecset romjainak vélte az általa látott maradványokat, s ezt írása címében is kifejezte.

Ez az újságcikk a témaválasztásban játszott döntő szerepe mellett egész kutatás kiindulópontja volt, ezért célszerűnek látszik  teljes terjedelmében közölni :

„Török mecset romja Puszta-Szerecsenyen. 
(Fehérmegyében)

Sz.-Fehérvár és a Duna között, a velenczei tó déli kifolyásánál az úgynevezett Szerecsenyi pusztán, egy magas dombon, mint a mai lapunkban közlött rajzon látható : török mecset romja fekszik. A táj nem annyira síkságnak, mint inkább hullámzónak mondható. Északról a budai hegyek egyik ága majdnem Fehérvárig terjed, ennek lejtős oldalán Pákozd, Velencze és más helységek gyönyörű panorámát képeznek. Innen délfelé lejtős és hullámzó alakban mohács irányában mindinkább a síkság jelleme tűnik elő. Nagy terjedelmű puszták terülnek e tájon, mellyeket egyik oldalról a Duna, másikról  a velenczei tó környez.
Ezen török maradványról semmiféle okiratok nem találtattak; sem Seregélyes mezőváros levéltárában – mellynek bíróságához a puszta tartozik – sem másutt; hanem a szóhagyomány és az építészi modor minden kétséget eltávolít török eredetéről. Valószínűleg a mohácsi csata után épült, midőn Szoliman Buda felé vezeté seregeit; talán itten pihentek és a vár támadására készültek. Az épület égett téglából van készítve, mellyről a vakolat egészen lehullott, mégis a tégla olly erősen tapad egymáshoz, hogy inkább eltörik, mintsem engedne.
Megemlítem még itt, hogy a mecset-rom most a puszta egyik haszonbérlőjének télen át pelyva-raktárul szolgál és hogy régibb időkben ezen maradvány lerombolása, a vármegye hatósága által megtiltatott.”

Bár a helyszín meghatározása egy kissé elnagyolt, ez a leírás mégis fontos támpont a régészeti topográfia művelőinek, mert, mint azt később látni fogjuk, a rom létét más, tekintélyes forrás is megerősíti.

A hírlapíró véleményét azonban a rom török eredetéről, kétkedéssel kell fogadnunk.

Mindenekelőtt le kell leszögezni, hogy ha az újságban megjelentetett rajz tényleg hű mása az épület akkori állapotának, akkor a romépületen török építészeti eredetre utaló jelek – gömbszeletekkel kombinált kupolás födém, imádkozásra szolgáló előtér, minaret maradványai – nem voltak. Az ilyesfajta, színes hetilapokban megjelenő illusztrációkat persze kellő óvatossággal kell kezelni – készítőik sokszor nem is látták azt, amit lerajzoltak, vagy ha igen, fantáziájuk és művészi hajlamuk elvett, vagy hozzátett valamit a látottakhoz.

Másodszor el kell azon gondolkodnunk, hogy ezen a ritkán lakott, a török időkben a mainál vizenyősebb, mocsarasabb területen szó lehet-e egyáltalán mecsetről, vagy bármiféle török építésű épületről. Tudjuk, hogy a török pasák és bégek számos dzsámit, fürdőt és türbét (mauzóleumot) építettek hazánkban, sok esetben pedig középkori keresztény templomokat alakítottak át dzsámivá. Pécsett például a  Zrínyi 1660-as téli hadjáratában részt vett  Eszterházy Pál 16 dzsámiról tudósít , a szintén jelentős dél-dunántúli központban, Szigetvárott  7 dzsámi és további 3 imahely volt .  Azonban mind a napjainkig fennmaradt török eredetű műemlékek, mind azok az épületek, amelyek mára már elpusztultak, de amelyekről a  XVII. és XVIII. utazói hírt adtak – városokban, vagy  erődített településeken találhatóak. A hódoltsági falvakra és mezővárosokra kiterjedt ugyan a törökök közigazgatási befolyása, de nem telepedtek le és nem is építkeztek ezeken a területeken. Lakatlan helyeken vagy falvak közelében is építettek ugyan kisebb várakat, palánkokat,  - pl. Adony közelében Dzsánkurtarán,  stb, - s ezek területén, vagy a  közelükben elvileg a vallásgyakorlás helyéül szolgáló épület sem kizárt, ám ilyet még nem találtak, és a Seregélyes – Dinnyés közötti síkon sem került elő semmiféle török erődítmény nyoma.
.
A legfontosabb ellenérvünk a török mecset hipotézis ellen azonban Károly Jánosnak, a századfordulón írott Fejér megyei monográfia szerzőjének híradása a romépületnek az 1880-as években történt pusztulásáról : Károly szemtanúja, az agárdi uradalmi csősz látta, amint a romépületet a terület akkori birtokosa leromboltatta, és egyszersmind feldúlatta az oda temetett Szekeres Ferenc kuruc ezredes sírját is.   Igaz, egy ilyen híradás nem tekinthető minden kétséget kizáró tudományos bizonyítéknak, mi mégis hajlunk arra, hogy hitelesnek tekintsük, mert  a szemtanú nemcsak a sír feldúlásáról, de arról is említést tett, hogy Szekeres mentéjének foszlányai és ezüst gombjai is veszendőbe mentek a rombolás során.   Ez az életszerű momentum azt mindenképpen kétségtelenné teszi, hogy egy ezüstgombos mentében eltemetett ember sírját feldúlták a templom lerombolásakor. (Szekeresnek a Szerecsen-pusztai kápolnában történt temetkezését egyébként elfogadja – igaz, hivatkozás nélkül - Jenei Károly is Szekeres Ferencről írott tanulmányában. )

Mindezek alapján sokkal inkább valószínű, hogy török mecset helyett keresztény templomról van szó, hiszen a Szerecsenpuszta területén a középkorban létezett  faluról írásos adatok vannak, ezekről a második fejezetben bővebben is lesz szó. Igaz, templomáról nem maradt fenn adat, a temetkezés mégis azt valószínűsíti, hogy nem lakó-, vagy gazdasági épület, hanem a középkori Szerecsen falu templomának maradványait látta a Vasárnapi Újság cikkírója. Ez a templom nyilván jobb állapotban lehetett még 1735-ben, Szekeres halálakor, ezért választották a volt kuruc tiszt végső nyughelyéül rokonai.

Hogy {Mffy István} miért vélte török eredetűnek a romot, abban véleményünk szerint a puszta neve játszott főleg szerepet,  hiszen már egy XVIII. századi határjárási jegyzőkönyvben is megemlítette egy tanú, hogy tudomása szerint egy ott eltemetett Szerecsen törökről vette a puszta a nevét.   Ez a hiedelem nyilván bekerült a helyi hagyományba is, és benne lehetett még  {Mffy István} látogatásakor is, mivel akkoriban még nem tudták, hogy Szerecsen néven már a középkorban is, a török hódítás előtt is létezett ott település.

Mielőtt számba vesszük, hogy milyen támpontokat kínál a múlt századi újságcikk a romépület helyének meghatározásához, érdemes röviden áttekinteni a település történetével és a helynévvel kapcsolatos adatokat. A régészeti emlékek történeti keretbe való elhelyezése minden topográfiai elemzés elengedhetetlen része, de egyben azt is megvilágítjuk ezzel, hogy a romépület jellegének meghatározásakor említett Szekeres Ferenc milyen szerepet játszott a puszta történetében.

 

3. Szerecsen története a XVIII. századig

 

3/a. A településre vonatkozó adatok

 

Fejér megye falvainak közép- és törökkori történetéről meglehetősen kevés adat maradt fenn, mert 1543-ban, mikor a törökök elfoglalták Székesfehérvárt, a megyei levéltár anyagainak  nyomuk veszett , annak dacára, hogy még a törökök bevonulása előtt  ládákban Veszprémbe menekítették azokat . Ez az adatszűke fokozottan érvényes a törökdúlás idején, vagy még előtte elpusztult falvakra, amelyek nem szerepeltek a törökkor idején született magyar adóösszeírásokban és urbáriumokban sem. Ilyen volt a középkori Szerecsen is, amelyet már az 1570-es székesfehérvári idzsmál-defter is pusztaként említ.

A középkorból egyetlen egy  adat maradt fenn erről a településről :  egy 1346 jún. 25-kén kelt oklevélben Pethő, Máté fia, Miklós nádor előtt eladja három Fejér megyei földjét 50 márkáért Pálnak, Ugali Ivánka fiának. A három föld közül az egyik Páli és Szerecsen között helyezkedik el : „ inter eandem terram suam Pauli et terram Ville Zerechun adjacentem” . Az oklevélben azonban azt is megemlítik, hogy az említett birtokot Máté, az eladó atyja hűségéért és szolgálataiért IV. László királytól (1272-1290) kapta, ezért Szerecsen falu  Árpád-kori létezése már az írásos források alapján is nyilvánvaló.  A vevő, Ugali Ivánka fia Pál 1342-ben még csak Nagymartoni Pál országbíró egyik itélőmestere volt, később azonban a horvát báni méltóság is az övé lett,  Seregélyes környéki birtokait ezért ő is, majd örökösei is feltehetően sokáig megtartották. A XV. század derekán azonban a Batthyányi-ak jelentős birtokokat örököltek az Ugaliaktól, miután még 1400-ban Batthyányi György Ugal Erzsébetet vette feleségül.  Nem lehetetlen, hogy ekkor Szerecsen is e nagy múltú család birtokába került.

Szerecsenről ezután hosszú ideig nem hallunk. Károly szerint ugyan egy Dinnyésre vonatkozó 1481-es oklevélben, melyben Korothnai János átengedi Dinnyésmedet Mátyás királynak, ugyancsak szerepel Szerecsenpuszta, mint Dinnyésmed kiegészítő része . Ez az adat azonban téves, az oklevélben valójában nem említik Szerecsenpusztát. 

Hogy Szerecsen megérte-e a török hódítást, vagy már korábban pusztává vált, azt az írásos források hiányában nem tudjuk. Az mindenesetre bizonyos, hogy az 1526 után rendszeressé váló török hadjáratok súlyos pusztulást hoztak a vidékre, sőt egész Fejér megyére, amelynek keleti fele beleesett a török csapatok felvonulási útvonalába. A pusztulás mértékére jellemző arányokat olvashatunk ki III. Károly 1731-es okleveléből, melyben a Neoacquistica Comissio elé idézte a Fejér megyei falvak és puszták birtokosait : 49 falu mellett 124 pusztát sorolt fel ez az okmány.

A törökök 1543 szeptemberében foglalták el a térség központját, Székesfehérvárt, és nem sokkal ezután megszervezték a területi közigazgatást. Szerecsen a székesfehérvári szandzsák, azon belül a székesfehérvári náhije (kb. járásnak megfelelő területi egység) területére esett. A drinápolyi békekötés, 1568 után, a XVI. század utolsó harmadában sok elpusztult falu újjátelepült : a náhije területén 1563-64-ben még csak 21, 1570-ben már 62, 1582-ben pedig 77 helységet írtak össze . Szerecsen azonban nem tartozott ezek közé a falvak közé. A már fentebb említett 1570. évi idzsmál-defter (a Székesfehérvári Szandzsák hász- és tímárjavadalmainak 1570. évi összeírása) pusztaként említi a falut, mint egy Szalik Bin Juszuf nevű török földesúr tímárbirtokát, 500 akcse jövedelemmel.
Ugyancsak pusztaként szerepel Szerecsen az 1574-95. évi részletes összeírásban (musztafál-defterben) .

Igaz, a székesfehérvári vár építésével kapcsolatos feljegyzések szerint  1572-ben Szerecsen 2 napszámost és 39 napszámot adott a töröknek, tehát rövid időre letelepedhettek ott lakosok.
 
A törökkor végéig ezután már csak egy említésről tudunk : 1626-ban a győri káptalan végzett birtokba iktatást Gárdony és Szerecsen között.

A török kiűzésétől (1688) kezdve megszaporodnak az írásos adatok Szerecsenpusztáról. 1694-ben Esterházy Pál nádor több más birtokkal együtt Szerecsenpusztát is közösen Eszterházy Ferenc Fejér megyei főispánnak, Miskey István alispánnak és Szekeres Ferencnek, a  későbbi kuruc ezredesnek adományozta.  Ebben az adománylevélben is utaltak egyébként arra, hogy az adományozott puszták emberemlékezet óta gazdátlanok, de már az adományozás előtt, 1691-ban vita keletkezett Böjtös István felsőörsi prépost, Dinnyés földesura és Eszterházy Ferenc között a szerecseni birtokrész használatáról.  Valószínű tehát, hogy a falu a XVII században sem települt újra, legalábbis nem tartósan.

Szerecsen újdonsült földesurai nem egykönnyen vehették birtokba új szerzeményüket. A felsőörsi prépost már 1695-ben tiltakozott a nádori adomány ellen, majd 1697-ben az ő kezdeményezésére indított a vármegye vizsgálatot a puszta hovatartozásáról .  Még 1695-ben Seregélyes földesuraival, Zichy Imre és István grófokkal is szembekerültek az új birtokosok amiatt, hogy a januárban megtartott vármegyei nemesi közgyűlésen eltiltották ezek seregélyesi jobbágyait a puszta használatától . Az 1698 májusában megtartott közgyűlésen a pákozdi jobbágyokat kellett eltiltania a puszta használatától az alispánnak, ez ellen viszont a komáromi jezsuiták tiszttartója emelt szót . A Rákóczi szabadságharc leverése után sem csitultak a viták Szerecsenpuszta hovatartozása körül. Ebben az is szerepet játszott, hogy az egyik birtokos, Szekeres Ferenc, Rákóczi egyik hűséges tisztjeként – 1706-tól már ezredesként - harcolta végig a szabadságharcot, s csak ezredének felbomlása után, 1710 elején élt a felajánlott amnesztiával, s vonult vissza szerecsenpusztai birtokára . A szomszéd birtokosok, a Zichy grófok az 1725 júniusi közgyűlésen Szekeres Ferenc nemességét vonták kétségbe, 1732-ben aztán a királyi jogügyi igazgató indított pert az összes Szerecsenpusztai birtokos ellen, kétségbe vonván a nádor jogát az adományra . 1733-ban pedig ismét a felsőörsi prépost szerette volna Dinnyés részévé nyilváníttatni Szerecsenpusztát. Ezek a perek azonban végül is megerősítették jogukban a három eredeti birtokos családot, akik az addig közösen használt pusztát 1745-ben osztották föl egymás között 3 egyenlő részre. (A már 1733-ban elhunyt Szekeres helyett örökösei : Fördős Mihály, Horváth József és Pázmándy  Zsigmond szereztek így birtokot). Megjegyezzük, hogy a 3 eredeti birtokos emlékét sokáig dűlőnevek őrizték meg, amelyek nemcsak egy múlt században készült kataszteri térképen,  láthatóak, de a MÉM Földügyi és Térképészeti Hivatal 1986-ban felújított, 54-441 számú seregélyesi térképszelvényén is. (A II. Mellékletben bemutatott, valamivel később felújított MN katonai topográfiai térképről már hiányoznak ezek a dűlőnevek.)

Szerecsenpuszta lakossága a XX. század második felében a korábbi töredékére esett vissza, végül maga a Szerecsenpuszta név is eltűnt, mind a közigazgatásból, mind a térképről – a területén ma található, Seregélyeshez tartozó, néhány házból álló település neve Elzamajor. 

Szerecsen templomáról nem maradt fenn adat a középkorból, de hallgatnak róla a XVIII. század elejétől megszaporodó írásos források is. A közeli Seregélyes katolikus lelkipásztori ellátásáról csak 1736-tól van adat , plébániája pedig csak 1788-ban létesült, mivel a falu lakossága többségében protestáns volt. A katolikus egyházban szokásos egyházlátogatások  ennek ellenére ezt a falut  is érintették néha, ám a szerecseni templomromról, legalábbis az általam átnézett  1747-es és 1778-as jegyzőkönyvek,  hallgatnak. A seregélyesi református egyházat már egy 1652-es összeírás is említi , de sem ebben, sem a későbbiekben, pl. a Pathai János  szuperintendens által 1731-ben  készíttetettben  nem szerepel Szerecsen.

Így azt kell feltételeznünk – és ezt a későbbiekben említendő más adatok is valószínűsítik - hogy Szerecsen már a XVII. század kezdetére elpusztulhatott, temploma pedig rommá lett a faluval együtt, vagy talán valamivel később, mindenesetre hitélet már rég nem folyt benne akkor, amikor a XVII. században végén kiűzték Székesfehérvár környékéről is a törököket, és megkezdődött a vallási élet újjászervezése.


3/b. A helynév lehetséges etimológiája

 

Kiss Lajos szerint a szerecsen főnév a latin „saracen”-ból ( = arab, mohamedán)  került át a magyarba . Benkő Lóránd a hasonló jelentésű olasz „saraceno, saracino”-ból eredezteti , de megemlíti, hogy az olaszba a latin Saracenus” népnév átvételével került be ez a szó. Ez utóbbi közvetlenül is eredete  volt a ma már ritkán használt „szaracén” szavunknak. A korabeli oklevelekben mint helynév vagy személynév Sarachen , Saracheni , Saracenus , Scerecin  Scerechen  Zerechun , Zerechyn , Zerechin , Zerechen   alakokban fordul elő így a kapcsolat a mai Szerecsen alakkal nyilvánvaló. (A XVII. század végétől kezdve már a Szeretseny, vagy Szerecseny alak jelenik meg a forrásokban.)

Az első személynévi előfordulás Scerecin alakban már a dömösi prépostság 1138-as adománylevelében felbukkan (lásd 42. lábjegyzet). Az ezután következő első említés egy 1165 körül kiadott oklevélben található. Ebben III. István megerősíti Poznan fia Farkas végrendeletét miszerint az birtokait a Garam melletti Szent Benedek kolostorra hagyományozza, s az oklevélben említenek egy bizonyos Edeci birtokhoz tartozó cselédeket, köztük egy bizonyos Szerecsent is : „ Item prediam Edici supradicto monasterio dedi cum doubus aratris boum et quatuor familias semorum, scilicet Fetyk, Zerechen, Ysop, et Chob, cum fratre suo, Quasik nomine.”   A későbbi oklevelekben, különösen a XIV. századtól megszaporodik a személynévi említések száma, sőt, egyes Szerecsen nevű nemesek egészen magas pozíciókba emelkedtek. A Mesztegnyői előnevű Szerecsen Lajos 1505-ben pl. alországbíró  volt, de találunk példát egy Szerecsen nevű püspökre is .

 Az első helynévi előfordulás a Fejér megyei Szerecsenhez köthető, amely, mint korábban említettük, már IV. László király uralkodása idején (1272-1290) létezett. Két további Szerecsenről is tudunk a Felvidéken, egyről pedig Heves megyében, illetve Csánki Dezső is tudósít egyről, Baranya megyében . Zólyom megyében  a Lakóca folyó közelében feküdt Szerecsen, amint azt egy 1293-as jelentésben olvashatjuk, melyben Demeter zólyomi főispán számolt be III. Endrének egy Hebercse folyó melletti birtok eladományozása tárgyában. A határleíró részben áll, hogy : „ et ibi cadit in rivulum Lakocha, qui eisdem est pro meta a parte meridionali, qui separat directe descendendo a terris Ladislai, Zerechun et Gama, custodum siluarum nostrarum...”  . A másik felvidéki Szerecsen Nyitra megyében a Vág mellett terült el, mint azt a fentebb már idézett 1342-es oklevél mutatja. . A Heves megyei Szerecsenföldéről  Zsigmond királynak egy 1418-as oklevele tudósít, , a Baranya megyeit pedig egy 1462-es oklevél említi.

A felsorolt említések egy részében tehát mint személynév fordul elő Szerecsen. Ez nyilvánvalóan megengedi azt a feltételezést, hogy egy Szerecsen nevű birtokosról kapta nevét a Fejér megyei falu is. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy a források olykor szaracénoknak is nevezték a sokszor emlegetett mohamedán vallású izmaelitákat (böszörményeket), akkor felmerül egy másik lehetőség is, a törzsi névadás.  Valamikor a korai Árpádkorban ugyanis mohamedán vallású néptöredék települt az országba, akiket a források – első ízben Szent László IX. törvényében   - általában izmaelitáknak, kálizoknak, böszörményeknek neveznek, de II. András egy 1233-as oklevelében, melyben az ország nem keresztény lakóit, a zsidókat és izmaelitákat eltiltja bizonyos tevékenységektől (pl. keresztény szolgák tartásától), szaracénoknak is nevezi őket : „Item non permettimus Iudeos, Saraccenos, siue Ismaélitos mancipia christiana emere, val habere, quocunque modo” .  Hogy a szaracénok földadományokat is kaptak, arra bizonyíték egy még korábbi, 1206-os oklevél, szintén II. Andrástól, melyben Macharius comes fiának Tamásnak adományozza a valahol a Duna közelében fekvő Souncha földet.  A határleírásban említik a szaracénok földjét : „ Prima meta incipit ad oriente in loco qui dicitur Euremnarha, inde procedit superius iuxta Danubium usque ad portum Thul, et exinde conterminatur terre saraccenorum de uilla Opus in loco qui dicitur Buziasfuka” . 

Az a tény, hogy az első személynévi előfordulás jócskán megelőzi az első helynévit, inkább az első lehetőséget, a Szerecsen nevű birtokosról való névadást támasztja alá. Ugyancsak erre utal az a körülmény is, hogy a törzsi népnévből származó helynevek általában a törzs eredeti nyelvéből, vagy a magyarból származó népnév nevét őrizték meg, nem pedig a latin változatot. Ennek ellenére, nem zárható ki, hogy egy falut már akkor Szerecsennek neveztek, amikor még királyi birtok volt, mivel ott az eredetileg a vezér vagy fejedelem, később a király fegyveres kíséretéhez tartozó szaracénok éltek.

 Az azonban bizonyos, hogy, a Szerecsen helynevek a X. századnál később keletkeztek, a  latin saracen vagy olasz saraceno szót ugyanis legkorábban a Géza fejedelem udvarában megforduló nyugatról jött, latinos műveltségű papok, írnokok vagy lovagok használhatták,  és valószínűleg ezután is  évtizedek kellettek ahhoz, hogy a köznyelv is átvegye ezt a kifejezést.

 

4. A kutatás helyszínének leírása és behatárolása a térképek alapján
  

A szerecseni templomrom  helyének meghatározásakor abból kell kiindulnunk, amit közvetlen írásos forrásunk, Mffy István közölt :  a romépület Fejér megyében feküdt a Velencei tó déli kifolyása mellett, Seregélyestől északra, a szerecseni pusztában.

A Velencei tó déli kifolyása a múlt században még, amint az a  III. Mellékletben bemutatott korabeli katonai térképszelvényen  is látható, egy nagykiterjedésű mocsaras tó volt, a Nádas tó. A Szerecseni puszta a múlt században még külön adóközségként létező Puszta-Szerecseny határát jelenti, romépületünk tehát a tó partjától és Puszta-Szerecsenytől nem messze, egy környezetéből viszonylag kiemelkedő dombtetőn helyezkedhetett el.

Ez a terület földrajzilag még az Alföldhöz, pontosabban annak dunántúli részéhez, a Mezőföldnek tartozik. Felszíne csak a földtörténeti jelenkorban, a holocénban nyerte el végleges formáját, amikor a Velencei hegységből eredő patakok kiépítették a löszös síkságot tagoló, enyhe lejtésű hordalékkúpokat. Nyugatról alacsony fekvésű vizenyős-mocsaras terület, az egykori Nádas-tóból megmaradt Dinnyési fertő, illetve a Velencei-tó vizét levezető Dinnyés-Kajtori csatorna zárja le földrajzilag, bár közigazgatásilag a szerecsenpusztai határ átnyúlt valamelyest a tó nyugati oldalára is. A nagykiterjedésű vízfelületek közelsége, az árvizektől védett kiemelkedések, dombok léte és a mezőgazdasági művelésre alkalmas löszös talaj a múltban is alkalmassá tette ezt a tájat az emberi megtelepedésre.

A legkorábbi térképek  a Dinnyés-Kajtori csatornától – pontosabban a helyén a múlt század végéig létezett nagykiterjedésű mocsaras tótól, a Nádas-tótól – keletre tüntetik fel Szerecsenpusztát,  mégpedig a Seregélyesről Dinnyéspusztára a tó mellett vezető út mentén. Jól látható ez a III. mellékletben bemutatott II. katonai felmérési térképen is.
A török idők után újratelepült Szerecsenpuszta  több elszórt házcsoportból álló település volt a Seregélyesről Dinnyésre vezető út mentén, illetve részben attól keletre. A szétszórtság nem véletlen, hiszen korábban említettük, hogy a birtokot 1694-ben a nádor 3 személynek együttesen adományozta el, akik később udvarházakat, majorsági épületeket emeltek a pusztán, nyilván egymáshoz nem túlságosan közel. A közigazgatási megjelölés nem is egyértelmű minden térképen, a III. katonai felmérésen például Szerecsenpuszta mellett egy Szerecsen nevű települést is találunk.

A török kiűzése után újjáépült falvak legtöbbször a középkori előzményre épültek, vagy annak közvetlen közelébe, (bár az ellenkezőjére is akad példa) .

Ennek alapján már a terepbejárás előtt erősen valószínűsíthető volt , hogy a középkori Szerecsen a mai Elzamajor környékén, vagy a település és Seregélyes közötti út közelében feküdhetett, az úttól keletre eső dombhátak egyikén. Az úttól nyugatra ugyanis ma is vizenyős, alacsony fekvésű területek vannak, amelyek megtelepedésre nyilvánvalóan kevésbé alkalmasak, mint a kelet felé emelkedő dombok.  A terepbejárásokra kijelölt  terület nyugati határát tehát a Seregélyes –Dinnyés országút jelentette. A másik három irányban elvileg a  múlt századi Szerecsenpuszta adóközség kataszteri határai – amelyek ma megegyeznek Seregélyes külterületi közigazgatási határaival – határolta be a kutatási területet, a gyakorlatban azonban hamar kiderült, hogy keleti irányban nem érdemes nagyon eltávolodni a seregélyesi  úttól.
Az így  kijelölt, mintegy négyzetkilométernyi területet a II. Mellékletben bemutatott, 1989-es katonai topográfiai térképen vastag szaggatott vonallal határoltuk. A következő fejezetben bemutatjuk és értékeljük a terepbejárások során a területen talált régészeti lelőhelyeket, köztük azt is, amely feltevésünk szerint minden bizonnyal a keresett templomromot rejti.


5. A terepbejárás során talált lelőhelyek és leletanyag bemutatása

Az alább ismertetett terepbejárásokra 2000 októberében és 2001 novembere között került sor. Részben időhiány, részben a terület java részét borító, hol sűrűbb, hol ritkásabb legelő miatt,  a frissen szántott felszínek kivételével, csak szondázó jellegű kutatást végezhettünk, azt remélve – és nem is teljesen hiába – hogy a régészeti objektumok fölött satnyább, ritkásabb növényzet talán nem fog minden felszíni nyomot eltakarni. Ezzel a módszerrel sikerült néhány, alább részletesen ismertetett lelőhelyet felfedezni – köztük azt is, amit leginkább kerestünk – de a területnek a régészeti topográfia által megkívánt színvonalú felmérését legfeljebb megkezdhettük,  az semmiképp sem tekinthető teljesnek.

A harmadik, részben hitelesítő jellegű terepbejárásra elkísért Kulcsár Mihály is, a Nemzeti Örökségvédelmi Hivatal területi referense.

A talált lelőhelyeket a II. Mellékletben bemutatott katonai topográfiai térképen jelöltük be.

A gyűjtött leletanyag hozzá vehetőleges kormeghatározásában a Régészeti Intézet munkatársai, Horváth Friderika és Zatykó Csilla, illetve a csontleletek esetében Mende Balázs segítettek, akiknek ezért ezúton is köszönetet mondunk.

A talált leletek közül néhány jellegzetesebb darabot bemutatunk az IV. Mellékletben..

A kutatás keretében átnéztük a Földmérési és Távértékelési Intézet, valamint a Hadtörténeti Intézet Térképtárának légifotó archívumait is. Sajnos valamennyi, a területről készült felvétel túlságosan magasról készült ahhoz, hogy a régészeti objektumok kivehetők legyenek rajta. Az V. mellékletben mégis bemutatunk egy 1984-es légifelvételt  a FÖMI archívumából, mert az jól áttekintő, képet ad a kutatási területről.


1 : Balogi dűlő, Brucker tanya  -  Sz/1-es lelőhely


Az első  lelőhely  a  seregélyesi országút mentén álló Brucker közelében, attól kb. 400 m–re keletre található a Balogi dűlőben. (Megjegyezzük, hogy a valamelyest régebbi forrású MÉM  községtérképen Szekeresi dűlő elnevezést találunk ugyanerre a helyre). Az országúttól keletre elterülő művelés alatt álló területet itt kettéosztja egy északnyugat-délkelet irányú árok melyben egy kis ér fut a valamivel jelentősebb Szekeresi csatorna felé. Az árok délkeleti oldalán hosszan elnyúló dombháton néhány  jellegzetes és sok jellegtelen későközépkori, valamint csekélyebb számban jellegtelen őskori cserepeket találtunk a felszínen. Ezek között említést érdemel egy  kissé átégett felszínű, enyhén ívelt, belső oldalán még téglavörös színét megőrző  késő középkori fazékoldal töredék, és egy enyhén kihajló peremű fazék oldaltöredéke, anyaga durván iszapolt szürke agyag. A lelőhely egy őskori előzményekkel rendelkező későközépkori települést jelenthet, amely valószínűleg összefügg a 3-as számú lelőhellyel. GPS-sel bemért EOV koordinátái : 614 841 /198 911.


2. Orgonás erdő közelében 


Az előbbi helyszíntől délre, körülbelül 450-500 m-re, a szántóföldbe benyúló Orgonás erdő sarkához közel, nem messze egy észak-déli irányú, ma már kiszáradt árok partjától, enyhe lejtésű dombháton egy kb. 30x50 m-es területen meglehetősen sűrű téglatörmelék hever a felszínen, és elszórtan különféle cserepek is gyűjthetőek.

A lelőhelyről 12 darab, jellegzetes római és kelta edénytöredéket gyűjtöttünk be, az alábbiak szerint  :

A/ Római korból :

- 1 körbefutó peremlábon álló dörzstál töredéke
- 1 vöröses mázú II. századi pompeji tál enyhén ívelt töredéke
- 1 helyi készítésű terra sigillata utánzat, kisebb tál töredéke ( IV. Melléklet)
- vastag falú hombár töredéke
- egy fazékoldal töredék
- egy vékonyfalú edény, valószínűleg tányér töredéke
- és egy tál körárkolással díszített talptöredéke (IV. Melléklet). A fenti négy töredék mind homokkal soványított, szürkésfekete házikerámia,
- befésült oldalú fazéktöredék

B/ Kelta korszakból :

- vastag falú fazék oldaltöredék
- vékony, párhuzamos körbefutó vonalakkal díszített tál töredéke
- rátett körbefutó bordával díszített fazék töredéke (IV. Melléklet)
- korsó fül töredéke; a felsorolt négy darab mind finoman eliszapolt, szürke, egyszerű díszítésű vagy díszítetlen kerámia.

A lelőhely tehát egy kelta előzményekkel rendelkező, római telepet rejthet. Mivel stratégiai jelentősége nem lehetett a helyszínnek, nem valószínű itt egy katonai létesítmény, inkább mezőgazdasági épületről, villa rusticáról lehet szó. Seregélyes környékének római kori lakottságára egyébként már korábban is utalt több lelet: a település déli határában fekvő Pálinkaháznál 1958-ban  találtak egy kelta-római lószerszám veretet,  a szintén délen elterülő Réti dűlőben pedig a 80-as években Nádorfi Gabriella tárt fel egy II.-III századi római épületet .  Egy XVIII. századi tanúvallomásban pedig említenek egy, a Seregélyes és Szerecsen közötti határon valaha álló „embermagasságú” határkövet,  amelyen latin felirat volt . Ez a kő lehetett egy korábban kiásott római sírkő is, de az is elképzelhető, hogy a római korban is határkőként, esetleg mérföldkőként funkcionált.  Mindezek alapján talán nem alaptalan azt feltételezni, hogy a Székesfehérvárról délkeleti irányban Seregélyesen át a Duna  felé vezető útnak volt egy római előzménye, amely a Gorsium-Brigetio közötti főútból ágazhatott ki, és Intercisa, esetleg Vetus Salina felé vezethetett. Az említett leletek, valamint a mi szerecseni lelőhelyünk valószínűleg ezen feltételezett út mentén kialakult kelta-római telephez köthetők.


3.  Balogi dűlő keleti oldal


Az egyes számú lelőhelynél említett, a  Balogi dűlőt kettéosztó árok keleti oldalán szintén egy hosszan elnyúló lankás dombhát helyezkedik el. A terület legmagasabb pontja az ároktól bkb. 150-mre, a földsáv végétől visszafelé kb. 200 m-re található, egy, a környezetéből 1-3 m-re kiemelkedő domb (halom) formájában.

Ennek tetején, egy kb. 20-30 m sugarú, ovális alakú területen sűrű épülettörmelék : tégla, terméskő, habarcs hever a felszínen, az itt jóval satnyább növényzettől alig takarva. A domb árok felé lejtő oldalán, azzal párhuzamosan is több száz méter hosszú területen lehet cserepeket gyűjteni. A dombtető közelében apró embercsontokat  - koponyalemez és lapocka töredékeit, valamint egy ujjperecet találtunk, emellett számos jellegzetes és kevésbé jellegzetes Árpád-kori, késő középkori, valamint valószínűleg koraújkori leletet. Ezek között említés érdemel egy III. Béla rézpénz, egy cserépbogrács töredéke, 2 orsógomb, amelyek közül az egyik egy párhuzamos hullámvonalakkal díszített kora Árpádkori edény töredékéből készült (IV. Melléklet), jellegzetes későközépkori, körbefutó bordával díszített edénytöredékek (ebből is látható egy a IV. Mellékletben), szürkésfehér, vékonyfalú, szintén késő középkori csésze oldaltöredéke, valamint egy zöld mázas, valószínűleg törökkori edény töredéke. A dombtető GPS-sel bemért EOV koordinátái : 615 120/199 275.

A földrajzi elhelyezkedés és a leletek alapján a lelőhely minden valószínűség szerint azonosítható a középkori Szerecsen faluval, amely a régészeti emlékek alapján már a korai Árpád kortól a késői középkorig, esetleg átmenetileg a törökkorban is lakott volt. Feltételezésünk szerint a lelőhely legmagasabb pontja, a dombtető pedig éppen a keresett templomromot rejti magában. Az épülettörmelékek és embercsontok mellett ezt támasztja alá az is, hogy az egész kutatási területen az országút melletti elhanyagolt régi temető dombja mellett ez az egyetlen, környezetéből viszonylag meredeken kiemelkedő dombocska, hasonló ahhoz, bár kevésbé meredek, mint amit a [Mffy István] híradásában olvastunk és az illusztrációként mellékelt rajzon láttunk. (A temető dombját azért zárhatjuk ki, mert ott a javarészt XX. századiak mellett 1880-as sírkő is található, a temetőt tehát már a templom szétdúlása előtt megnyitották, az viszont valószínűtlen, hogy az akkori birtokos egy frissen megnyitott temetőben fekvő templom maradványt le mert volna bontatni).
 
A templom helyére vonatkozó feltevést csak ásatással lehetne minden kétséget kizáróan bizonyítani, ez még a jövő feladata.

Ezért elfogadva azt, hogy feltevésünk egyelőre csak valószínűsített, és nem bizonyított, a kutatást, és ezt a tanulmányt is, itt befejezzük. A bevezetésben kitűzött célokat, úgy véljük, sikerült elérni. Több biztos régészeti lelőhely megtalálásával és dokumentálásával, ha egy morzsányival is, de hozzájárultunk a régészeti topográfia monumentális vállalkozásához, és valószínűsítettük a fő célként megjelölt szerecseni templomrom lelőhelyét is. Ezzel azt is demonstráltuk, hogy lehet és érdemes is  régi hírlapokban, sajtótermékekben régészetileg hasznosítható információkat keresni és azokat a topográfiai munkában felhasználni. Végezetül a falu közép- és kora-újkori történetéről is a korábbiaknál valamelyest gazdagabb képet rajzoltunk. Mindezzel a magunk  - és remélhetőleg az olvasó – örömére fellibentettük a fátylat a múlt egy szeletéről. Nem is volt ennél több a szándékunk ezzel a kutatással. Bízunk azonban abban, hogy lesz olyan régész, aki egyszer továbbmegy és napvilágra hozza  Szerecsen falu földben nyugvó emlékeit és ezzel tovább gazdagítja a múltról szóló ismereteinket.


VI. A felhasznált irodalom jegyzéke

 

Ágoston Gábor :   Muszlim hitélet és művelődés a Dunántúlon a XVI-XVII. században. (in. Tanulmányok a török hódoltság  és a felszabadító háborúk történetéből. A szigetvári történészkonferencia előadásai. Pécs 1993.)

Anjou kori Okmánytár.  VII.  Bp. 1920. Szerk. : Tasnádi Nagy Gyula

Anjou kori  Oklevéltár. III., VIII. köt. Szerk. Kristó Gyula ill. Blazovich László, Bp- Szeged. 1993, 1994.

Árpádkori Új Okmánytár. IV.,VI.,IX. X. kötetek. Pest. 1865-1872. Szerk. Wenzel Gusztáv

A Blagay család oklevéltára. Bp. 1897.  Szerk. : Thallóczy Lajos, Barabás Samu

Bendefy László :  Mikovinyi Sámuel megyei térképei.  Bp. 1976.

Benkő Lóránd (szerk) : A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára, III. köt. Bp. 1976.

Csánki Dezső : Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában II. köt. Bp. 1894.

Erdős Ferenc : Fejér megye újjászervezése 1692-1693. FMTÉ 19. Székesfehérvár 1989.

Erdős Ferenc (szerk.) : Fejér vármegye nemesi közgyűlésének regesztái (1692-1711) FMTÉ 25. 

Erdős Imre-Farkas Gábor-Kállay István :  Gárdony története.  Gárdony 1983.

Fitz Jenő :  Török erődítések Fejér megyében. II. Párkányok. Székesfehérvár 1956.

Fitz Jenő : A római kor Fejér megyében (Fejér megye története IV. köt.) Székesfehérvár 1970.

Földváry László : Adalékok a Dunamelléki református és evangélikus egyházkerület történetéhez. Bp. 1898.

Georgius Fejér :  Codex diplomaticus Hungariae ecclisiasticus ac civilis III./2. köt. Budae. 1829.

Győrffy György :  Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza II. köt. Bp. 1987.

Hazai Okmánytár.  VII. köt. Bp. 1880. Szerk. : Ipolyi Arnold, Nagy Imre, Véghelyi Dezső

Jankovich B. Dénes : A felszíni leletgyűjtés módszerei és szerepe a régészeti kutatásban. (Régészeti Továbbképző Füzetek 4.) Bp. 1993.

Jenei Károly: Szekeres Ferenc   kuruc brigadéros  FMTÉ  11. köt. Székesfehérvár 1977.

Karácsony János : Kik voltak és mikor jöttek hazánkba a böszörmények vagy izmaeliták ?  Értekezések a történettudomány köréből XXIII. köt. Bp. 1913

Károly János:   Fejér vármegye története. III. IV.és V.köt. Székesfejérvár 1899., 1901., 1904.

Károly János : Fejér megye elpusztult helységei. A Fejérmegyei és Székesfejérvár városi Történelmi és Régészeti Egylet évkövnye 1885.

Kiss Ákos : Adatok Fejér megye törökkor utáni történetéből. Miskey István alispán. Alba Regia XXVII. Székesfehérvár 1998.

Kiss Lajos :  Földrajzi nevek etimológiai szótára.  II.Bp. 1988.

Magyarország Régészeti Topográfiája. IV/1. köt.  – A szeghalmi járás   Bp. 1982

Magyarország Régészeti Topográfiája. XIII./1. köt. – A budai és szentendrei járás  Bp. 1989.

Magyarország Régészeti Topográfiája. XIII./2. Köt. – A váci és szobi járás  Bp. 1993.

A Magyar Állami Levéltárak Fondjegyzéke. III. Fejér megyei levéltár  Székesfehérvár 1982.

Molnár József :  A török világ emlékei Magyarországon. Bp. 1976.

Pesty Frigyes :  Magyarország helynévi lexikona. Bp. 1872.

Régészeti füzetek I. ser. No. 43.  Bp. 1991.

Sóskúti Tárnok Alajos : A Batthyányi herczegi s grófi nemzetség leszármazása a 972-dik évtől az 1874-dik évig. Nagykanizsa 1875.

A székesfehérvári egyházmegye jubileumi névtára.  Székesfehérvár 1977. 15.


Vass Előd : Források a Székesfehérvári Szandzsákság történetéhez. FMTÉ 19. Székesfehérvár 1989.

Vass Előd : A székesfehérvári náhije részletes összeírása – musztafál defter III. Murad korából. FMTÉ 19.  Székesfehérvár 1989.

Velics Antal – Kammerer Ernő :  Magyarországi török kincstári defterek I. Bp. 1885.

Zsigmondkori Oklevéltár VI. 1417-1418. Bp. 1999.  Szerk. : Borsa Iván

 

VII. Mellékletek

 

A Mellékletek jegyzéke :


I. A szerecsenpusztai templomrom rajza a Vasárnapi Újság 1857 okt. 25-i számában

II. Seregélyes katonai topográfiai térképének részlete. Kiadja az Magyar Honvédség Térképészeti Hivatala. L-34-26-C-a szelvény. Felújítva 1989-ben.

III. II. katonai felmérés 54. Sec. XXX. column részlete. Hadtörténeti Térképtár.

IV. A terepbejáráson gyűjtött leletekről a feleségem, Helmeci Szilvia által készített rajzok

V. FÖMI  légifilmtár 1760. sz. fotó (készült 1984 május 18-án)

 

 

 

II. MELLÉKLET : A Kutatási terület Seregélyes MN topográfiai térképén

 


 

 

 

 

 

III. Melléklet : Seregélyes környéke a II. katonai felmérésen, 1859-ben

 

 

 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

IV. Melléklet : a terepbejáráson gyűjtött leletek

 

 
V. Melléklet : Elzamajor légifotón, 1984

 

 

 

 

Szerző: Terepjaro  2009.01.22. 21:52 3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://regisegbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr42896588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Varacskos 2009.01.27. 20:09:01

Tök érdekes tanulmány. Jó lenne, ha képeket is felraknád! Gratulálok!

jakab01 2009.03.24. 09:29:49

Üdv!
Remélem él még az oldal.
Itt az 1857-es Vasárnapi Újság okt. 25-ei cikke Szerecsen faluról:
www.epa.oszk.hu/00000/00030/00191/

Terepjaro 2009.03.24. 21:38:53

@jakab01: Köszi az info-t ! Az eredeti tanulmányban benne van az újságban közölt rajz másolata, ide a blogra ezt nem tudtam feltölteni. Viszont az kellemes meglepetés, hogy digitalizálták a Vasárnapi Újságot, és elérhető a neten !

Üdv

Terepjáró