Több mint egy éve folyik gőzerővel a Dunai-Limes (Danube-Limes) program keretén belül a ripa Pannonica kutatása. Ahhoz, hogy minden szempontból helytálló régészeti eredményeket tudjunk felmutatni az UNESCO felé a világörökségi nevezéskor, a legteljesebb vizsgálatokat kell elvégeznünk. A korábbi kutatások, és az évek óta zajló légirégészeti felderítés megfelelő alapot biztosított a lelőhelyek egy részének meghatározásához, azonban pontos elhelyezkedésük, és datálásuk terepi munkát igényel. A bélyeges téglák (melyek a határvédelem csapatainak meghatározását segítik) és a kerámiatöredékek mellett a legtöbb információt a fémleletek adják. Megtalálásukhoz fémkereső, kitartó munka és szerencse szükséges, legjobb pedig, ha egy kis csapat is segíti a kutatást! …Úgy tűnik, fordulóponthoz érkeztünk!

 

 

Az utóbbi időben két alkalommal sikerült egy nagyobb kiterjedésű római lelőhelyen fémkeresős felderítést végeznünk. A kutatást először hárman (Gremi, Silver és Terepjaro), majd a következő alkalommal öten (Gremi, Obolus, Pelso, Szem és Terepjaro) segítették a felelősségteljes fémkeresőzés elveit elfogadó keresősök közül. Az eredmény önmagáért beszél: másfél nap alatt mintegy 14 hektár területet jártunk be, és az erősen rabolt lelőhelyről száznál több leletet gyűjtöttünk!

 

A leletek restaurálása és értékelése a Pécsi Tudományegyetem Régészet Tanszékén folyamatban van, a következtetések a munka végeztével vonhatók le. A leletsűrűség alapján azonban már most megállapítható, hogy a több száz éven át létező római lelőhely kiterjedése hogyan változhatott. A leleteket – előkerülésük helyének GPS-es rögzítésével – összevethettük a területről készült légifotó kiértékelt adataival is, meghatározásuk után pedig a képen látható egyes objektumokról is több információval fogunk rendelkezni.

 

A kutatás során minden esetben GPS-t használtunk. Az előkerült tárgyak koordinátáit rögzítettük, hogy később térinformatikai rendszerben használhassuk az adatokat. Sajnos a második alkalommal – eddig tisztázatlan okokból – komoly problémák adódtak a GPS-es mérések során. Több készülékkel mértünk, és azt tapasztaltuk, hogy egymáshoz képest nagy, 60-100 méteres eltérések jelentkeznek. A probléma nem minden készülék esetén, és nem minden időben jelentkezett.

A hiba okaira több elmélet is született: a detektorok (vagy egyes detektorok) interferálhattak a GPS-ekkel (vagy egyes GPS-ekkel); mobil-, rádió-, stb. hálózat zavarhatta a vételt, vagy akár az amerikai hadsereg is felmerült lehetőségként. A problémára megnyugtató magyarázatot nem találtunk (detektor és GPS nagyságrendileg más frekvencián dolgozik, korábban nem jelentkezett ilyen probléma, ezen a területen sem jelentkezett máskor, stb.). Okulva a tapasztaltakból a későbbiekben kontrollméréseket fogunk végezni, valamint teszteljük a GPS-eket a detektorokkal, hogy interferálnak-e.

Bár a hibákat kontrollmérésekkel és a térinformatikai feldolgozás során sikerült nagyjából korrigálni, pontosságuk jelenleg elmarad az elvárttól (esetenként 5-10 méternél nagyobb).

A hibajelenség leírását fontosnak tartjuk, hiszen mások is találkozhatnak hasonló jelenséggel kutatásaik során.

 

Idén – időjárási okokból és az ünnepekre tekintettel – több terepi munkát nem tervezünk, de az együttműködés 2010-ben folytatódik. Köszönjük a segítséget!

 

(A kutatások során zöldkár nem keletkezett, a képek csalókák lehetnek, ugyanis a növények között nagy hiátus volt!)

 

A terepi munka eredményeit a kutatásban résztvevők ide kattintva tekinthetik meg.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szerző: Szabó Máté  2009.12.18. 11:00 1 komment

Címkék: detektor limes fémkereső danube limes felelősségteljes fémkeresőzés régészeti kutatás ripa pannonica

A bejegyzés trackback címe:

https://regisegbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr721606298

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Retek · http://vakerda.blog.hu 2011.08.03. 15:13:19

Sziasztok!

Mindig jó ilyet olvasni a _felelősségteljes_ fémkeresésről!

RetekTheHun
süti beállítások módosítása