A római határvédelmi rendszer Magyarország területére eső szakaszának kutatása több nemzetközi projekt részeként az utóbbi években lendült fel. Első fázisként, 2005-2008 között a Culture 2000 programban főleg járulékos munkák, fejlesztések zajlottak. Ezek közé tartozott a szisztematikus légirégészeti kutatás, a limes-adatbázis kifejlesztése, egyes helyszínek geofizikai felmérése, valamint egyéb tevékenységek.

A program zárása után lehetőség nyílt egy újabb nemzetközi együttműködésre. A Danube-Limes projekt időtartama három év, 2008-2011 között van módunk a feladatokat elvégezni. Fő pályázóként a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, további magyarországi résztvevőként a Paksi Városi Múzeum és a Pécsi Tudományegyetem végzi a munkákat. Közös célunk a római határvédelmi rendszer magyarországi szakaszának, a ripa Pannonicának az előkészítése a világörökségi nevezésre.

A régészeti feladatokat a Pécsi Tudományegyetem Régészet Tanszékén létrehozott kutatócsoport végzi. Legfontosabb, hogy a korábban – különböző módszerekkel – azonosított lelőhelyek pontos helyét és kiterjedését, korát és funkcióját meghatározzuk. Ehhez különböző módszerekkel végzünk kutatást. Továbbra is jelentős szerepet játszik a légirégészeti kutatás, de végre lehetőségünk nyílt a kinyerhető adatok terepi ellenőrzésére is. A terepbejárások során térinformatikai háttérrel, GPS helymeghatározó rendszer segítségével azonosítjuk a lelőhelyeket, ahol felszíni leletanyagot – téglatöredékeket, kerámiákat -, valamint – egyre szisztematikusabb – műszeres leletfelderítést végzünk. A vizsgálatok eredményét a kutatócsoport összegzi (restaurálás, leltározás, térinformatikai feldolgozás, stb.), a jelentősebb, vagy kérdéses helyszíneken pedig további kutatást végzünk. Minden esetben törekszünk a nem romboló régészeti módszereket előtérbe helyezni, így szinte utolsó állomásként a geofizikai mérések jöhetnek számításba.


Beköszönő írásomban a műszeres leletfelderítést, magyarul a fémdetektoros kutatást szeretném kicsit részletesebben kifejteni. A program indulásakor alig volt lehetőségünk ilyen jellegű vizsgálatokkal gyarapítani információnkat. A tanszék nem rendelkezett fémkeresővel, így csupán azokon a terepbejárások vehettük igénybe a módszert, melyekre múzeumi vagy más kolléga ki tudott jönni saját műszerével. A helyzet Lassányi Gábor közvetítésével – remélhetőleg – gyökeresen megváltozott…

Terepbejárásaink során többször volt „szerencsénk” illegális fémkeresősökkel találkozni, vagy látni nyomaikat a nyilvántartott régészeti lelőhelyeken. Megítélésük és az eljárás is változó, de a probléma léte nyilvánvaló. Ugyanígy nyilvánvaló a jogszabály használhatatlansága és a lelőhelyek-leletek pusztulásának ténye.

Mi változott? Bekapcsolódhattunk egy kezdeményezésbe, melynek lényege, hogy a hivatalos oldal beszélő viszonyba kerüljön a nem hivatalos, de hobbiját felelősségteljesen űző fémkeresősök táborával. Kutatási engedélyünk lehetőséget biztosít arra, hogy szervezetten, jelentős régészeti helyszíneken együttműködve végezzünk fémkeresős kutatást, melynek eredménye már most kétségtelen. 

A továbbiakban igyekszünk rendszeresen beszámolni a fejleményekről, valamint a kutatásban résztvevők számára a feldolgozott leletanyag is megtekinthető lesz.

Bízunk benne, hogy a kezdeményezés idővel szélesebb körben elterjedhet, s ennek eredményeképpen közös régészeti és kulturális örökségünket együttes erővel óvhatjuk meg!

 

 

Szerző: Szabó Máté  2009.12.11. 18:16 3 komment

Címkék: együttműködés danube limes pécsi tudományegyetem fémdetektor

A bejegyzés trackback címe:

https://regisegbuvar.blog.hu/api/trackback/id/tr141590917

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jakab01 2009.12.16. 13:41:00

Ha jól sejtem, külön a leletekről is lesznek képek.

(Nincs egy kis előzetes?)
:-)

Szabó Máté · http://legiregesz.blog.hu/ 2009.12.16. 14:15:54

@jakab01: Igen, viszont ezt a részt jogosultsághoz fogjuk kötni. Ezt láthatják majd azok, akik részt vesznek a kutatásban.
Restaurálás után (ez részben megvan), külön bejegyzésbe kerülnek fel, remélhetőleg a közeljövőben (aztán folyamatosan).
süti beállítások módosítása